Álmodik a nyomor

Éva 3 éve dolgozik nevelőszülőként Angliában. Egy angliai magyar oldalon figyeltem fel a vele készült interjúra és azonnal tudtam, hogy mindaz, amit elmondott, megér még egy misét.

Lábakat a kispuffra, állakat felkötni, kávé/cigi legyen kéznél… indulunk Meseországba!

10 éve hagytuk el Magyarországot a férjemmel. A gólya is viszonylag későn kopogtatott a családunkba, de az az igazság, hogy alapvetően sosem tartottam igazán alkalmasnak magam kizárólag a háziasszonykodásra és a gyereknevelésre. Nálunk például a férjem maradt otthon a kicsikkel, amikor én nem sokkal a szülés után visszamentem dolgozni. Ennek egyrészt anyagi okai voltak, másrészt nekünk, mint családnak egyszerűen így volt praktikus. Amikor a gyerekek elkezdték itt Angliában az óvodát, nagyon rácsodálkoztam erre a magyarországitól olyan nagyon különböző rendszerre. Rettentően megtetszett és egyúttal érdekelni is kezdett a gyermekgondozás, mint hivatás, olyannyira, hogy végül elvégeztem az óvónői tanfolyamot és azonnal el is tudtam helyezkedni a gyermekeim óvodájában, ahol aztán évekig dolgoztam.

És hogyan lettél óvónőből nevelőszülő?

Ez a sors keze volt. Az óvoda, ahol dolgoztam, igazi „multikulti” intézmény; inkább azt mondanám, hogy az átlagos és a szegényebb családok gyerekei járnak oda. Itt találkoztam először „foster gyerekekkel” (állami gondozásba vett és nevelőszülőnél nevelkedő gyerekek *szerk.). Volt egy kicsi, aki annyira a szívemhez nőtt, hogy legszívesebben hazavittem volna. Ekkor merült fel bennem az ötlet, hogy nevelőszülő legyek. Persze mindez itthon megbeszélés tárgyát képezte, és mikor mindenki rábólintott, beadtam a jelentkezést.

Mesélj arról, hogy milyen feltételeknek kell megfelelni, ha valaki Angliában szeretne nevelőszülő lenni!

Bárki számára nyitott ez a lehetőség nemtől, kortól, végzettségtől függetlenül, és természetesen az sem kizáró ok, ha valaki külföldi állampolgár. Nyilván ez utóbbi esetben elvárás, hogy beszéljen angolul.

Hogyan zajlik a felvételi procedúra a jelentkezéstől az engedély kézhezvételéig?

A jelentkezést követően elhívtak minket a férjemmel és néhány új jelentkezővel, egy kötetlen beszélgetésre és kávézni, ahol több, már gyakorlott nevelőszülővel beszélgettünk magáról a hivatásról. Ez volt az első kör. Aki ezek után is úgy gondolta, hogy fent tartja a jelentkezési szándékát, arra egy 6 hetes intenzív tanfolyam várt.

Hat héten keresztül, heti 2×2 órában beszélgettünk már hosszú évek óta praktizáló és nagy szakmai tapasztalattal rendelkező nevelőszülőkkel a ránk váró feladatokról. Rengeteg hullámvölgyön mentünk keresztül, mert nem volt se kertelés, se kímélet; mindenki nyíltan beszélt, nem próbálták meg szépíteni vagy idealizálni a dolgokat. Többen visszavonulót is fújtak és mi is jó párszor elgondolkodtunk azon, hogy hagyjuk a csudába az egészet, de aztán mégis végigcsináltuk.

Mi következett ezután?

Miután a hat hét elteltével a folytatás mellett tettük le a voksunkat, jött az átvilágítás.

Nem túl erős kifejezés ez az „átvilágítás”?

Elmesélem, mit takar, aztán döntsd el te, hogy az-e. Egy szociális munkás járt ki heti rendszerességgel hozzánk 6 hónapon keresztül. Semmi mást nem csináltunk, csak beszélgettünk vele, ő meg egyszerűen csak jegyzetelt.

Beszélgettünk? Így többes számban?

Igen. A vizsgálat nemcsak rám, mint leendő nevelőszülőre terjedt ki, hanem szó szerint az egész családra, sőt, még azon is túl; és mindez elképesztően intim mélységekben. Beszélnünk kellett a házasságunkról (külön és együtt is), a korábbi párkapcsolatainkról, a gyermekkorunkról, családunkról, a problémáinkról, a traumáinkról, a halottainkról, a munkánkról; sokszor olyan dolgokról, amikről mi egymással sem beszéltünk a férjemmel.  Felhívták az előző munkahelyeinket, a volt párunkat, barátokat, családtagokat. Véleményt kértek a gyerekeink iskolájából, szomszédoktól. Természetesen az anyagi helyzetünk is górcső alá került, valamint azt is megvizsgálták, hogy büntetlen előéletűek vagyunk-e. Külön-külön beszéltek a gyerekeinkkel. Itt kiemelném, hogyha bármelyik vér szerinti gyerekem azt mondta volna, hogy nem szeretné, vagy ellenérzése van a dologgal kapcsolatosan, akkor azonnal leállították volna a procedúrát és nem folytathattuk volna. Majd minderről –azaz rólunk- egy több ujjnyi vastag szakvéleményt, jellemzést írtak.

Azt hiszem, igazad van, tényleg nem volt eltúlzott az átvilágítás kifejezés. Azzal tisztában voltatok, hogy mi volt ennek a mélyreható vizsgálatnak a célja?

Persze! Elsősorban a mentális betegeket, a szenvedélybetegeket és a magunkkal hozott nevelési normákat, szélsőséges világlátást akarják ezzel az alapos vizsgálattal kiszűrni.

És mi a helyzet a nyerészkedőkkel?

Ezt a kérdést nyugodtan törölheted; itt fel sem merül senkiben, hogy ezt csak és kizárólag pénzért csinálja bárki is.

A szexuális orientáltság ma Magyarországon egy kardinális és nagyon megosztó kérdés a gyermeknevelés- örökbefogadás- család témában. Hogyan működik ez nálatok?

(nevet) Na, ez meg itt aztán tényleg nem téma; semmiféle jelentősége nincs. Teljesen magától értetődő és elfogadott minden LMBTQ személy, akár örökbefogadónak, akár nevelőszülőnek, akár pénztárosnak jelentkezik. Kb. annyi jelentősége van, mint annak, hogy valaki szőke, barna vagy fekete hajú; szóval semennyi. Én ismerek olyan nevelőszülőt, aki fiúból lett lány, vagy fordítva. És van sok azonos nemű pár is, mind nagyon szépen nevelik a gyerekeket már hosszú idő óta. A testvérpár, akiket nevelünk, épp örökbeadás előtt áll és két férfi a leendő örökbefogadó házaspár.

Miután alaposan kiveséztek benneteket, milyen engedélyt kaptatok?

A szakvéleményt egy bizottság hagyja jóvá, ami első alkalommal egy évre adja meg a működési engedélyt. Ezt aztán egy év múlva ismét meg kell hosszabbítani, majd ezt követően már 3 év időtartamra kerül megállapításra az alkalmasság.

Milyen korú gyermekek fogadását vállaltátok?

Mi 0-6 éves korig vállalunk gyerekeket. Egy szabad szobánk van, ami elég nagy 2 gyermek elhelyezéséhez, de mivel a törvény lehetővé teszi, hogy 2 éves korig egy csecsemő elhelyezhető a szülők szobájában is, így mi az indulás után röviddel már 3 kicsivel gyarapodtunk: egy csecsemővel a hálószobánkban és egy testvérpárral.

Vannak más, speciális szabályok is a nevelőszülő – gyerek kontextusra vonatkozólag?

Csak annyi, hogy a nevelt gyerek minimum 2 évvel fiatalabb kell, hogy legyen, mint a saját, legkisebb gyermekünk. Más egyéb nem nagyon van. Szabad a munkavállalás, a nevelőszülő szabadon dolgozhat ott és annyit, amennyit akar, illetve tud.

Milyen kötelezettségei vannak a nevelőszülőnek a hivatalok felé?

A kihelyezés utáni első időszak elég sok munkával jár: minden nap írásos jelentést kell tenni a szociális munkásnak arról, hogy mi hogyan zajlott aznap, egy hónapon keresztül. Ezt követően a második hónaptól már csak heti egy jelentést kell írni. 3-6 havonta van egy nagy értekezlet, ahol minden érintett megjelenik és megbeszéljük az esetleges problémákat, lehetőségeket.

Van valaki, aki probléma esetén téged, mint nevelőszülőt is képvisel?

Természetesen! Ez úgy működik, hogy nekem van egy szociális munkásom, aki engem segít, az én érdekeimet képviseli és a gyerekeknek is van fejenként egy. A döntések az ő konszenzusukból születnek, hogy az minden fél számára kedvező legyen, például arról, hogy hányszor legyen láthatás. Sőt, ha örökbeadás van, akkor van egy külön örökbefogadási szociális munkása is a gyereknek, és van egy, aki a leendő örökbefogadó párt képviseli. Itt senki nincs magára hagyva!

Ez remekül, hangzik! Kifejtenéd bővebben, hogy mik a feladatai annak a szociális munkásnak, aki téged képvisel?

  • Az én támogató szociális munkásom minimum havi 1x, de szükség esetén bármikor eljön hozzánk, és persze telefonon vagy emailben is mindig elérhető. Most éppen röviddel egy örökbeadás után vagyunk. Naponta hív, érdeklődik, hogy hogy vagyunk és bármit megtesz, amire szükségünk van, hogy könnyítsen az örökbeadás okozta fájdalmon. Nemcsak értem felelős és aggódik, hanem az egész családért.
  • Ha bármiféle gondom van a gyermekkel, az ő feladata, hogy mondjuk megkeresse a megfelelő fejlesztő szakembert, egészségügyi probléma esetén szakorvost a kicsi számára.
  • Folyamatosan figyeli a családunkat, nem csak engem; figyel a kiégésre, a leterheltségünkre.
  • Ha pihenésre, közös időre van szükségünk, megszervezi a nevelt gyerekek ideiglenes elhelyezését másnál.

Álljunk meg egy szóra ennél a pontnál! Mennyire elfogadott és mennyire szabályozott a család „énideje”?

Ez itt magától értetődő, hogy a családnak szüksége van csak egymással (a nevelt gyerek nélkül) eltöltött, saját időre. Ennek a mértékét általában a kihelyező határozat szabályozza, ami átlag 2,5 nap/hó, de lehet ennél több is. Ezen idő alatt a gyerekek más családoknál vannak elhelyezve. itt vannak olyan nevelőcsaládok, akik kifejezetten erre specializálódtak. Ezen felül van évi 14 nap fizetett szabadság is, ami azt jelenti, hogy itt a nevelőszülők a nevelt gyerek nélkül mennek el nyaralni. Azzal jó tisztában lenni, hogy ha valaki a nevelt gyereket is magával viszi nyaralni, az nem számít szabadságnak!

Ez Magyarországon egyáltalán nem szokványos, és itthon biztosan nagyon megosztó lesz mindaz, ami nálatok teljességgel elfogadott és általános. Hogyan kommunikáljátok ti magatok, nevelőszülők mindezt a gyermek felé, hogy: mi most elmegyünk nyaralni, te meg addig valahová máshová mész?

Igazából nem kerítünk neki nagy feneket: így van, és kész. Mindenki tisztában van vele, hogy mi csak akkor tudunk adni, ha magunk is fel vagyunk töltődve. Tényként van kezelve, hogy a feltöltődés szükségszerű és alapvető jogunk, szükségletünk. Senki nem kérdőjelezi ezt meg, sőt támogatják. A gyerekek számra pedig mindezt úgy tálaljuk és úgy szervezzük, hogy az nekik is élmény legyen! Általában ugyanahhoz a személyhez mennek, többedmagukkal vannak és ők is jól érzik ez alatt az idő alatt magukat, nem csak mi. Senkit nem ér veszteség.

Mi történik abban az esetben, ha minden segítség ellenére egy gyerek mégsem passzol bele a családba és gondozási hely váltásra van szükség?

Ha ilyen történik, az sosem ér senkit váratlanul, hiszen rendszeresen mennek a jelentések, amiről korábban már beszéltem. A szociális munkások folyamatosan segítenek, keresik a megoldási lehetőségeket: tréningeket szerveznek a nevelőszülőnek, összehoznak minket olyanokkal, akiknek már volt dolguk hasonló problémákkal; extra szabadidőt kapunk feltöltődni vagy például a hivatal plusz napot fizet a kicsiknek az oviban. El lehet menni terapeutához… szóval minden segítséget megadnak. Ha mindenki mindent megtett, de mégsem működik a dolog, akkor kerül csak sor az áthelyezésre.

Mennyire megbélyegző egy ilyen áthelyezés a nevelőszülőre nézve?

Semennyire. Ez egyértelműen nem a nevelőszülő hibája. Ez esetben a gyereknek valószínűleg egy másfajta gondoskodásra, esetleg szemléletmódra van szüksége, amit lehet, hogy egy másik család gond nélkül meg tud adni neki. Minden nevelőszülőnek más van a tarsolyában, amiből adni tud, meg kell találni a megfelelő párosítást, ami néha nem megy elsőre.

Hány családja van egy nevelőszülőt támogató szociális munkásnak?

Ezt éppen most kérdeztem meg. Itt nálunk 15. Én ezt meglepően soknak tartom, de még így is működik.

Van elegendő nevelőszülő ilyen eszményi feltételek mellett?

Nem mondanám. Mindig hiány van belőlük és nem nagyon hallani olyanról, hogy valaki hosszútávon gyerek nélkül maradna.

A vér szerinti szülők jogai mennyire érvényesülnek az angol rendszerben?

Itt nem várnak éveket a csodára. Ha egy kisgyerek bekerül a rendszerbe, 6 hónapon belül igyekeznek dönteni a sorsáról és fix helyet keresni nekik. A vér szerinti szülők is rengeteg segítséget kapnak, de ha ezen idő alatt nem bizonyítják, hogy egy minimálisan elfogadható gondoskodást tudnak biztosítani, akkor a kicsik mennek örökbe, a nagyok pedig maradnak a nevelőszülőnél.

Hogyan vannak szabályozva a kapcsolattartások?

Nálunk Angliában nem nagyon van olyan, hogy felügyelet nélküli kapcsolattartás. Szinte kizárólag felügyelt kapcsolattartásra van lehetőség, ahol a szociális munkás van jelen és mindenről feljegyzést készít. Így aztán a nevelőszülő-vér szerinti szülő összecsapások sem jellemzőek. Sőt, ha nem akarok, nem is találkozok velük; a szociális munkás átvállalja a kicsik szállítását, ha én ezt kellemetlennek érzem bármi okból. Alapvetően a gyámhivatal igyekszik elsősorban a családon belül elhelyezni a gyereket, és csak abban az esetben kerülnek nevelőszülőhöz, ha ez semmiképpen nem lehetséges. Itt Angliában van a nevelőszülőségnek egy speciális formája, ahol a rokon vagy családi barát is lehet nevelőszülő. Ebben az esetben az átvizsgálás könnyített, de anyagilag és szakmailag ugyanúgy vannak támogatva ők is, mint az összes többi nevelőszülő. Az én egykori kis neveltem is ilyen módon lett átgondozva a nagyszüleihez.

Vannak más kuriózumok is?

Igen. Például olyan is van, hogy a gyerek a vér szerinti szülőkkel él, de havonta , mondjuk 2 hétvégét nevelőszülőknél tölt. Ez azokban a családokban a legjellemzőbb, ahol egy egészséges gyermek mellett valamilyen fogyatékossággal élő testvér is él. Ez a megoldás lehetőséget teremt a szülőknek és az egészséges gyerekeknek arra, hogy feltöltődjenek és megadják egymás számára azt a plusz figyelmet, amit a gondozás során idő hiányában nem engedhetnek meg maguknak.

Mindez aztán számtalan variációban megvalósítható. Gyermekotthonok nem igazán vannak. Olyan házakat ismerek, ahol az állami gondozott fiatalok a nagykorúságuk elérést követően pár hónapot eltöltenek, és próbálgatják a szárnyaikat az önálló életben, de azért segítséggel: megtanulják ellátni magukat, beosztani a pénzt, főzni, mosni, takarítani…stb.

A speciális igényű gyerekek (fogyatékkal élők, tartós és krónikus betegek) minden szükséges gyógyszert, eszközt ingyen kapnak, ez senkinek nem jelent plusz kiadást, sőt mindezen felül még rokkantsági segélyben is részesülnek.

Végezetül már csak egy kérdésem van: mi az a dolog, amit ha elvennének tőletek, azt mondanátok, hogy akkor vége, ezt ti nem csináljátok tovább?

Húú, nagyon nehéz erre válaszolni. Mi ezt azért csináljuk, mert a rendszer rettentően jól működik. Elégedettek vagyunk minden téren: megbecsülnek minket és tisztességesen meg vagyunk fizetve. De, ha csak egyet lehetne kiemelnem, akkor azt mondanám, hogy ha elvennék azt a fajta támogatást, segítséget, amit mi családként és nevelőszülőként kapunk, akkor azt hiszem, nem tudnám csinálni. Ha időre van szükségem, ha a családomnak, a gyerekeimnek szüksége van rám, mellettem állnak és megoldjuk a problémákat.

Mindezt egyedül nem tudnánk felvállalni, 2-3 idegen gyerekkel. Tudjuk, hogy a nevelőszülőség lemondással jár és a saját gyerekeink is tudják ezt, de azért ezt ésszerű keretek, határok között kell tartani! Rengeteg példát tudnék hozni; mondjuk azt, hogy a mi saját gyerekeink is kapnak születésnapjukra ajándék utalványt, nem csak a gondozottak, vagy ha szükséges, ők/vagy a szülők számukra is kérhetik szakember segítségét, hiszen a nevelőszülőség a saját gyereknek is legalább akkora trauma, mint a gondozottnak! Mindez természetesen függ a magunkhoz vett gyerektől és a trauma mértékétől. Nálunk szerencsére még nem volt szükség ilyen jellegű segítség igénybevételére, de ismerek olyan családot, ahol a saját gyerekkel szakember foglalkozik heti rendszerességgel.

A támogatás, amit kapunk: az adott családra szabott, egyedi és felbecsülhetetlen!

…és ekkor villant be először az a bizonyos félmondat, ami azóta is kísért: „álmodik a nyomor”…hiszen hú, de messze vagyunk mi még ettől.